2019.07.04. nap bejegyzései

Barangolások Budapesten- Csáth Géza élete és munkássága kiállítás megtekintése a MÁV-telepi Közösségi Ház szervezésében

A kiállításon megismerkedhetünk Csáth Géza életével és munkásságával. Nagyon sok hasznos és érdekes ismerethez jutottunk a tárlatvezető által, aki részletesen beszélt az orvos-művész életútjáról, művészetéről. A kiállított tárgyak nagyon széleskörűek voltak, hiszen az ismert naplók, festmények mellett hétköznapi tárgyak, orvosi eszközök, családi fotók is színesítették a kiállítást. A tárlatvezetést egy interaktív rész zárta, amely során minden látogató kapott egy-egy novellarészletet Csáth Géza valamelyik művéből és az ehhez kapcsolódó tárgyi emlékeket kellett megkeresni a kiállítótérben, majd aki szerette volna saját maga kiegészíthette, befejezhette a kézhez kapott részletet saját elképzelése szerint.

A barangolóról készült további képeket itt megtekintheti.