2021.12.22. nap bejegyzései

Gyermekkarácsony és ünnepi koncert a Pongrác Közösségi Házban

Kedves Vendégeink!
Ahogy sok minden ebben az évben, az év végi hagyományos programjaink is kicsit másképp, de legalább megtartásra kerülhettek.
A nyári táborainkban résztvevő gyermekek megtekinthették a Hahota gyermekszínház Betlehemi kis jászolnál című darabját, mely Jézus születésének éjszakáját mutatja be királyokkal, pásztorjátékkal versben, dalokkal mindezzel felelevenítve a régi Betlehemezés hagyományait.
A műsor végén kis meglepetés is várta a gyermekeket.
Az ünnepi koncertünk mellyel évek óta búcsúzunk az évtől, szintén megrendezésre kerülhetett, bár nem teljesen hagyományos módon.
A programon résztvevő vendégeket Szabó István pánsípművész karácsonyi dallamai varázsoltak el, melyek ünnepi hangulatot teremtettek.
Reméljük mindenkinek tetszett a műsor, és hogy hamarosan újra mindenkit vendégül láthatunk!