Magyarkúti tábor a Közösségi Ház szervezésében

Kedves Vendégeink!

Örömmel értesítünk benneteket, hogy “Az erdő hangjai” elnevezésű TÖBBNAPOS / OTTALVÓS kirándulásunk sikeresen lezárult.
Mindenki (gyermekek és felnőttek egyaránt) épségben hazaérkezett.
A sikeres jelző kiérdemléséhez ez azonban még édes kevés lenne.
Munkánkat nagyban megkönnyítette a résztvevő gyermekek nyitottsága, maximális együttműködése és kifogástalan viselkedése mellet, szállásadóink hatalmas vendégszeretete és a természet erőinek kegye, hogy éjszakai túránk során a börzsönyi Gímszarvas bikák folyamatosan “beszélgettek” a környező hegyek ormai között.
Azonban nem csak az éjszakai órákban jártuk a Börzsöny erdejeit.
Felügyeletünk mellett a gyerekek ismereteket szerezhettek hazai erdeink élővilágáról, megtekinthettek egy vadgazdálkodási “létesítményt” (szóró, palánk les) és nem utolsó sorban megtanulhatták, hogyan lehet szánkózni az őszi erdőben.
Úgy hisszük, hogy gyönyörű hétvégét tölthettünk el a gyerekekkel.
Reméljük, hogy lesz folytatása!

A táborról készült további képeket itt megtekintheti.