Családi Nap a Pongrácon!

Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a Pongráctelepen a családi napot. Az idei évet a Kőbányai Önkormányzat Szent László király emlékének szenteli, hozzájuk csatlakozva mi is népies jellegű programokkal készültünk. A legkisebbeket baba-mama sarok várta. A klasszikusnak számító ugrálóvár mellett a kisebbek kipróbálhatták a kézzel hajtott fa körhintát, illetve mindenki elmerülhetett a régi korok játékaiban, így lehetett gólyalábakon lépegetni, hordót lovagolni vagy próbára tehették ügyességüket a sajtlabirintussal, horgászattal. A kézműves asztalokon csuhébabát, papírpajzsot, fonalkarkötőt készíthettek az érdeklődők, rendőr-felszerelést próbálhattak, dél körül pedig sólyomröptetést és bemutatót láthattak. A Pongrác Közösségi Ház a Pongrác Egyesülettel együttműködve csapatjátékot hirdetett Szent László király elveszett ereklyéinek megtalálására, amit a résztvevők – beszámolóik szerint – nagyon élveztek. A program zárásaként a Hahota Gyermekszínház előadta a Brémai muzsikusok című művet.

A Családi Napról készült további képeket ide kattintva megtekinthetik.